Zsebgrillező

Nekem nagyon tetszett!

wp_20170902_09_36_26_rich_li.jpg

Természetesen enyhe túlzás a zsebre rakható méret, de lapjaira szétszedhető minden féle szerszám nélkül is  újra összerakható. Persze ha már nem új akkor számolnunk kell azzal, hogy ha  előző használat után nem tisztítottuk meg akkor esetleg koszos, kormos. Első használatnál feltétlenül égessük le a felszínéről az esetleg ásványi olajat, vagy egyéb szennyeződést!

 Az ilyen kis méretnél a legcélszerűbb a faszén használata. Annak ellenére csak szabad térben teraszon, nyitott verandán kertben izzítsuk be a parazsat. Egyszer én megpróbáltam a konyhámban nyitott ablaknál faszénen sütni, perceken belül olyan füst lett, amire beindult a tűzjelző, még szerencsére nem volt automata esőztető! Ha nincs felszerelve ilyen berendezés akkor is számolnunk kell azzal, hogy nem véletlenül jelzett, mert a légtér megtelik káros égéstermékekkel.

 Ha asztalon szeretnénk sütögetni, akkor számoljunk azzal, hogy a sugárzó hő nehogy megperzselje a munkafelületet. Feltétlenül hőálló lappal kell védekeznünk.

Ha befejeztétek a sütögetést , feltétlenül számoljatok azzal, hogy nagyon sokáig forró marad. Ez után kiürítheted a hamut, és áztasd be vízbe, mert ha rászárad a sütésnél rárakodott szennyeződés, az később csak nagyon kemény súrolással tudod csak leszedni!

Méreténél fogva csak néhány szelet hús, vagy darab zöldség fér a sütő felületre, de egy meghitt baráti beszélgetés úgy is kitölti a sütési időt. Ha továbbiakat meg akartok tudni:

https://www.facebook.com/BodrogSmoker-1574754262784730/